2016. sze 26.

Két iskolában is átadó ünnepség volt pénteken

írta: Mosdófelújítás
Két iskolában is átadó ünnepség volt pénteken

Vadonatúj mellékhelyiségekkel köszöntötte az új tanévet idén öt hátrányos helyzetű iskola, amelyet a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program  jóvoltából. A tanévnyitóra mind az öt szerencsés iskola mosdója elkészült, két intézményben, az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézményében valamint a Nyírcsászári-Bátorliget-Terem-Nyírderzsi Általános Iskolában a hét utolsó tanítási napján az átadó ünnepségre is sor került.

img_4695.jpg

Az átadókon az iskolák vezetői és a kistelepülések polgármesterei mellett jelen volt és beszédet mondott dr. Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője is: „Jó helyre került az ajándék, mert itt nagyon tehetséges gyerekek élnek és olyan emberek, akik hálásak és megbecsülik azt munkát, amivel megszületettek az új mosdóhelyiségek. Köszönetet mondanék a programot kezdeményező Unilever Magyarország Kft.-nek a nagylelkű ajándékért és magam is bátorítanám a céget e program folytatására, hiszen ez egy nagyon jó kezdeményezés. Itt a környéken sokan úgy gondolnak az Unileverre és a hasonló nagyvállalatokra, mint megközelíthetetlen, tőlük igen távol álló cégekre, melynek a termékeit szívesen vásárolják, de nem ismerik igazán. Egy ilyen akció viszont kicsit közelebb hozza a vállalatot is és jóleső érzéssel tölti el az embereket, hogy gondolnak rájuk.”

img_4760.jpg

Buss Viktor, az Unilever nyírbátori gyárának igazgatója ehhez csatlakozva hozzátette: ”Nekünk óriási öröm, hogy egy ilyen közösségben is felelősséget tudunk vállalni és hozzájárulni ahhoz, hogy a gyerekek higiénikus, szebb környezetben tölthessék a mindennapjaikat. Szeretném ezúton is megköszönni a fogyasztóknak, hogy Domestos termékek vásárlásával 5-5 forinttal hozzájárultak ahhoz, hogy összegyűljön a 13 és fél millió forint, amit idén az iskolamosdó felújításokra fordíthattunk. Hiszen ennek köszönhető, hogy többek között a penészleki iskolának is tudtunk segíteni és a gyerekek már egy olyan környezetben tudnak itt tanulni, ami nyugat-európai színvonalú. Emellett fontosnak tartottuk, hogy ne csak felújítsuk ezeket a mosdókat, hanem az intézmények kapjanak olyan termékeket, amelyekkel tisztán tarthatják az új helyiségeket. Ezért gondoltuk úgy, hogy felajánlunk néhány raklap Domestost. Nagy örömmel tölt el minket hogy ma itt lehetünk és részesei lehetünk az iskola, a gyerekek és a tanárok örömének.„

A gyerekek műsorral kedveskedtek a jelen lévő támogatóknak, akiknek jóvoltából az idei tanév igényesen kialakított, higiénikus környezetben indulhatott el. Az akció segélyszervezeti partnere a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet volt.

img_0291.jpg

Szólj hozzá