2017. okt 18.

Citerázva nyertek új iskolamosdót a csabacsűdi diákok

írta: Mosdófelújítás
Citerázva nyertek új iskolamosdót a csabacsűdi diákok

A Geberit Kft. fogadta örökbe az iskolát

Közel negyven éve nem történt semmilyen jelentősebb rekonstrukció a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában, így óriási változást hozott a diákok és a tanárok életében is, amikor 2017-ben sikerült bekerülniük a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programba négy másik, hátrányos helyzetű iskolával együtt. Önerőből gyakorlatilag esély sem volt rá, hogy a Szarvastól nyolc kilométerre található Békés megyei település iskolájának mosdóját akár csak részben renoválják, viszont a nagyvállalatok önkéntes felajánlásaiból és a Klik támogatásával megvalósuló program kiutat kínált a korábbi reménytelen helyzetből.


A két telephelyen működő tanintézmény a kisebbik épületre, az 1935-ben létesült és ma 53 alsó tagozatos kisdiáknak otthont adó úgynevezett Kisiskola mosdójának felújítására nyújtott be pályázatot. Miután minden követ megmozgatott, hogy kilenc másik iskolával versengve szimpatizánsokat gyűjtsön a nyílt a szavazáson, végül negyedikként futott be a győztesek között.

A felújítási munkálatok a tanév végén kezdődtek, és a példás összefogásnak köszönhetően a szeptemberi becsengetésre el is készült a mosdó, amelynek hivatalos átadóján, október másodikán Sipőcz Mónika, a Geberit Kft. képviseletében elmondta, hogy: „Számunkra is nagyon örömteli volt az a lehetőség, hogy csatlakozhattunk az Iskolamosdó Felújítási Programhoz, és így a gyermekek számára jobb életminőséget, kellemesebb, komfortosabb körülményeket biztosíthattunk az iskolában, hiszen idejük nagy részét itt töltik.”

 

Az Iskolamosdó Felújítási Program versenyszférában működő nagyvállalatok, valamint kormányzati szereplők összefogásával ad lehetőséget immár harmadik éve hátrányos helyzetű vidéki iskoláknak, hogy korszerűsíthessék a tisztálkodóhelyiségeiket. Eddig összesen 15 iskola kaphatott így támogatást és ezzel mintegy 2000 kisdiák higiéniás helyzete javult jelentős mértékben.

A programban résztvevő iskolák nem csupán új mosdót kapnak, hanem a csabacsűdi iskola esetében egy olyan támogatót is, aki kiemelt figyelemmel kíséri a munkálatok alakulását és az iskola életét a későbbiekben is. A csabacsűdi iskola patrónusa a Geberit Kft lett, amely örökbefogadóként termékei közül a legkorszerűbb öblítőtartályokat és infrás piszoárokat szereltetett fel a mosdókban.

 

A Geberit konszern immár második éve vesz részt a programban, ám ez alkalommal a többi felújítást nyert iskolához képest is modernebb, falba rejtett, víztakarékos öblítőtartályokat szereltek fel, hogy ezzel is segítsék örökbefogadott iskolájukat a takarékosabb vízfelhasználásban. „Úgy érezzük, ezek a termékeink nem csak hozzájárulnak a magas higiéniás körülményekhez, a jobb életminőséghez, hanem meg is tanítják a gyerekeket a környezettudatos gondolkodásra” – indokolta a választást Sipőcz Mónika, a Geberit Kft. marketing munkatársa.

A felújítás során nem csak a Geberit berendezései kerültek felszerelésre, hanem új burkolatokat és szerelvényeket is kaptak a fiú és a lány mosdók is, és a korábbi koedukált helyett külön férfi és női tanári mosdót alakítottak ki.

Szólj hozzá

citera Geberit Iskolamosdófelújítás Csabacsüd Trefort Ágoston Általános Iskola