2018. okt 25.

A Rigips is csatlakozott idén az Iskolamosdó Felújítási Programhoz

írta: Mosdófelújítás
A Rigips is csatlakozott idén az Iskolamosdó Felújítási Programhoz

Rigips gipszkartonból épültek az új mosdók térelválasztó falai

 

Évről évre nő azoknak a lelkes támogatóknak a száma a vállalati szférában, akik önkéntes segítséggel járulnak hozzá a 2015-ben indított országos Iskolamosdó Felújítás Programhoz. Nagyvonalú felajánlásaiknak köszönhetően eddig már 19 hátrányos helyzetű vidéki kisiskolában több ezer kisdiák jutott hozzá higiénikus, rendezett és modern tisztálkodási körülményekhez. Idén a támogatók sorába lépett a Rigips is, amely gipszkarton falak szerelésével segítette a programot.

 

Folytatva a 2015-ben életre hívott hagyományokat, 2018-ban is meghirdetésre került az Unilever Magyarország Iskolamosdó Felújítási Programja, amelynek keretein belül idén négy hátrányos helyzetű iskola nyert el összesen 15 millió forint támogatást vizesblokkjaik renoválására. A program elmaradhatatlan résztvevői azok a cégek, amelyek évről évre anyagi felajánlásokkal és más adományokkal – például különféle építési eszközökkel, segédanyagokkal, fürdőszobai felszerelésekkel, festéssel, takarítással vagy éppen fuvarozással – segítik elő a mosdófelújítási munkálatokat. Támogatásuk nélkül sokkal kevesebb kisdiák juthatott volna hozzá a magas színvonalú higiéniai körülményeket biztosító vizesblokkokhoz.

 

Idén a Rigips is csatlakozott a támogatók köréhez azzal, hogy a pályázaton nyert iskolák mosdóiban térelválasztó falakat épített az általa gyártott gipszkartonból. Ezeknél a falaknál rendkívül fontos, hogy a szokottnál nagyobb mértékben álljanak ellen a nedvességnek, hiszen a mosdók helyiségeiben nem ritka, hogy a falakra fröccsen a víz vagy kicsapódik rajtuk a pára.

Az idei program győztes iskoláiban a mosdók felújítása során ezt a megbízható térelválasztást használhatták az építők, így a gyermekek nem csak szép, hanem tartós és strapabíró vizesblokkokat kaptak ajándékba.

Szólj hozzá

gipszkarton Iskolamosdófelújítás Rigips